A török kormány ma nyilvánosságra hozta az ankarai merénylő személyét: a szír származású Salih Necar, aki a nyilatkozat szerint „valószínűleg” a szír menekültekkel érkezett Törökországba.

A miniszterelnök nyilatkozata több információt is tartalmazott. Ahmet Davutoğlu azt mondta, hogy a merénylő kurd, és a merénylet megszervezésében együttműködött a törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) és a szíriai kurdokat egyesítő Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD).

Itt álljunk meg egy pillanatra. A PYD az utóbbi időben Észak-Szíriában, a török határ mentén jelentős területeket foglalt vissza az Iszlám Államtól.

Épp a PYD sikere volt az, ami Ankarát gyors cselekvésre késztette.

Egyrészt Ankara a PYD-t a PKK szövetségesének tartja – amiben van is igazság -, és jelenleg a hosszú évekig zajló tárgyalások után nagyon rossz viszonyban van a PKK-val és a törökországi kurdokkal, tehát egyértelmű, hogy számára a PYD sem kívánatos szervezet.

Másrészt pedig Ankara egyik legnagyobb félelme, hogy a déli határok mentén, Iraktól kezdve, Szírián keresztül a Földközi-tengerig egy összefüggő kurd terület alakul ki.

Ankara joggal gondolja azt, hogy egy ilyen összefüggő terület könnyen alakulhat egységes kurd állammá a jövőben.

Ezek az aggályok voltak azok, amelyek a szíriai kurd PYD sikerei után Ankarát arra késztették, hogy akár egy nemzetközi beavatkozás keretében elejét vegye a kurd sikereknek.

Azonban Törökország fellépése egyértelmű és negatív visszhangot eredményezett.

Az Egyesült Államok az elmúlt héten egymás után háromszor reagált „nemmel” az ankarai gyors beavatkozást sürgető kérésre.

Washington szerint a PYD nem terrorszervezet, tehát velük együtt lehet (és kell) működni a szír polgárháború rendezése érdekében.

Nemcsak USA volt az, aki ellenezte a török kérést, hogy néhány szövetséges állam (vagy a teljes NATO) beavatkozzon. Az EU és Franciaország is óva intette Törökországot egy elhamarkodott lépéstől.

Ezzel Ankara a beavatkozási javaslata tekintetében nemzetközileg teljesen elszigetelődött.

Ha a tegnapi törökországi merénylet, amelyet Ankara szívében hajtottak végre a török vezérkari központ közelében, valóban a PYD számlájára írható, kitűnő indok lesz annak bizonyítására, hogy igen, a PYD egy terrorszervezet.

Amit Ankara hetek óta hangsúlyoz, végre kézzel fogható bizonyossággá válik. Így talán a „konok szövetségeseket” is meg lehet győzni, és elindulhatnak a tankok Szíria felé.

Úgy gondolom, az összefüggés túl egyértelmű és túlságosan jól kreált ahhoz, hogy kétkedés nélkül igaznak véljük.

A PYD-nek miért állna érdekében, hogy magára vonja Ankara (és nemzetközi szövetségeseinek) a haragját?

Hiszen jelen pillanatban a PYD sikeresen foglalja vissza a területeket és szerez pozíciókat, ezzel visszavonulásra késztetve az Iszlám Állam fanatikusait.

A PYD vezetője, Salih Müslim azonnal visszautasította a vádakat, és azt nyilatkozta Reuters hírügynökségnek, hogy a merénylőnek semmi köze a szervezetéhez, ráadásul ők nem tekintik Törökországot „ellenséges országnak”.

Akkor vajon ki lehet az a pokoli erő, aki soha nem látott tüzet akar szítani a Közel-Keleten?

És vajon egyáltalán tudni fogjuk ezekre a kérdésekre választ?

Tarik Demirkan – a Türkinfo Főszerkesztője