A török kormánypárt, az AKP az előrehozott választásokon megszerezte az abszolút többséget és ez kétségkívül nagy győzelem.

Ennek a győzelemnek az értékét növeli az a körülmény, hogy az AKP a négy hónappal ezelőtti választásokhoz képest 7 ponttal növelte a szavazatainak számát és 48,9 %-ot szerzett.

A Szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) lényegében megőrizte a voksait: 26 %-ot kapott.

A radikális jobboldali Nacionalista Mozgalom Pártja (MHP) 12.4 % -kal, a kurd gyökerekkel rendelkező, azonban az elmúlt időben az egész országban erősödő baloldali Népek Demokrata Pártja (HDP) 10, 5 %-kal bekerültek a parlamentbe.

Az első megállapítandó fontos tény az, hogy az abszolút többség megszerzése győzelem a kormánypártnak, viszont a győzelem mértékét rontja az a körülmény, hogy a kormánypárt parlamenti többsége nem éri el azt a küszöböt, ami elegendő lenne a Recep Tayyip Erdoğan által szorgalmazott elnöki rendszer bevezetéséhez.

Több tanulsága is van a törökországi választásnak:

Először is, hogy nyilvánvaló a török választók szándéka: az emberek most erős és stabil kormányt akartak. A júniusi választások eredménye szerint egyetlen párt sem tudott egyedül kormányt alakítani, tehát a koalíció lett volna az egyetlen megoldás. Viszont rövid időn belül kiderült, hogy a pártok képtelenek koalíciót alkotni. A kormányváltásra készülő ellenzéki pártok nem közeledtek egymáshoz, ez pedig gazdasági és politikai káosszal fenyegette az országot.

A másik fontos tanulság, hogy a kurd gyökerekkel rendelkező baloldali párt, amely a júniusi választások során – a történelme során először – túllépve a 10 %-os parlamenti küszöböt bekerült az országházba, nem tudott a kurd vidéken rendet teremteni. Képtelen volt a PKK ellen erélyesen fellépni, és a PKK-t tűzszünetre kényszeríteni. Az elmúlt hónapok a török hadsereg és a PKK közötti harcokkal teltek. Nőt a káosz az ország keleti régióiban és ez nemcsak a törökök között, hanem kurdok között is pánikot okozott. Sokan emiatt is visszatértek a stabilitást ígérő kormánypárthoz.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a kormánypárt elő is segítette annak a képnek a kialakulását, amely szerint hogyha nincs AKP kormány, akkor nincs stabilitás. Az alkura nem hajlandó kemény vezetés, a szomszéd országokkal való konfliktusok növelése, az országba érkező menekültek növekvő száma és keleten a civil lakosság elleni kegyetlen fellépések növelték a lakosságban a félelmet.

A török líra rohamos értékvesztése, párosulva a terrorcselekményekkel, olyan helyzetet teremtett, hogy ebből a káoszból csakis az AKP vezetheti ki a biztonságba az országot.

Hozzá kell tenni azt is, hogy az AKP teljes egészében uralta az egész választási kampányt. A száz áldozatot követelő ankarai terrorcselekmény után minden párt lefújta a nagygyűléseit, kivéve a kormánypártot. A kampány során az állami TV-ben a kormánypárti felszólalóknak háromszor több idő jutott, mint az ellenzékieknek.

Erdoğan pedig mint köztársasági elnök bármikor beszélhetett, és természetesen egyik beszédje sem volt illő egy posztja szerint független és az egész népet képviselő köztársasági elnökhöz.

Mindenesetre Recep Tayyip Erdoğan megkapta, amit szeretett volna. Viszont a török választások messze visszhangzó kérdése ott lebeg előttünk: hogy gyakorlatilag a gazdasági és társadalmi stabilitás és a demokrácia és alapjogok szembeállításával zajló választások mennyire tekinthetők erkölcsileg tiszta választásnak? De úgy tűnik, ez a kérdés egyre kevesebb embert foglalkoztat a világban.

Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője